A remény ereje

Lia
-Jó reggelt- keltett egy mély hang. Finom illat járta át a levegőt, amire kipattant a szemem. Andy állt mosolyogva előttem 2 reggelivel.
-Jó reggelt-köszöntem kómásan, majd lassan felültem. Átadta az én adagomat, majd leült az ágyam szélére és neki látott az evésnek.-Köszönöm-mosolyogtam rá, mire rám nézett evés közben és elvigyorodott. Megettük az ételeinket, majd ő egymásra rakta a tányérokat és az ölébe vette.
-Hogy érzed magad?-kérdezte érdeklődve.
-Még mindig nem tudom felfogni, amit tegnap mondtál, de egyébként egész jól.
-Értem-válaszolta miközben nagyon töprengett valamin.-A könyvben azt is írták, hogy nagy dolgokra leszel képes.
-Én? Tuti?
-Igen. Változtatni fogsz a világon -nézett a szemembe.
-Ezt még meg kell emésztenem.
-Persze, tudom, nem sürgetlek, csak kíváncsi vagyok.
-Hát még én -sóhajtottam. Ő felállt elköszönt és kilépett az ajtón. Utána már csak Lexa és pár nővér jött be , hogy gyakorlatokat végezzek a lábammal és, hogy megvizsgáljanak. Elég unalmas volt a napom. Este még Andy is beköszönt, pár percet beszélgettünk, aztán átment a szomszédba aludni.

Andy
Miután elmentem Liától megint kezdtem a szokásos napi teendőmet. Lexával is beszéltem a Lia állapotáról, azt mondta gyorsan gyógyul, úgyhogy boldogan kezdtem neki délutáni programomnak. Este bekopogtattam a Ashley-hez.
-Itt vagy? -kérdeztem, majd beléptem. A kérdezett az ágyán feküdt és csak vetett felém egy pillantást.
-Ja. Szevasz.
-Beszélnünk kell.
-Oké-ült fel. Oda ültem mellé, majd elmeséltem Lia történetét, amitől leesett az álla.
-A könyvben minden le van írva, persze a régi nyelven, úgyhogy nehéz megfejtenem, de arra rájöttem, hogy az utolsó lapjai eltűntek, ami talán a harc végének az eredménye.
-És mit látsz? Tényleg ő az?
-Igen, bár még nem tudom, mitől különlegesebbek a képességei, azon felül, hogy jobban hallom a gondolatait.
-Valószínüleg ha felépül akkor megtudjuk.
-Igen... elmondanád kérlek a többieknek? Tele van a fejem gondolatokkal...
-Persze, hogy tele van ha szinte minden emberét hallod-nevetett Ash, majd kimentük, ő a többiekhez én Liához. Vele pár percig beszélgettem, majd elmentem aludni.
1 héttel később úgy gondoltam végre kihozom Liát fekvőhelyéről és megmutatom neki, amikről eddig csak mesélni tudtam.
-Jó reggelt-köszöntöttem vidáman. Vigyorogva ült fel és elvette a reggeli adagját. Azóta sokat beszéltem és nevettem vele, igazán aranyos lány, aki ha olyan környezetbe kerül akkor ki tudja adni a mosolygós énjét, ilyenkor szinte dübörögnek a fejemben a gondolatai.
-Akkor ma kiviszel?-kérdezte mohón, mire felnevettem.
-Igen, kiviszlek-feleltem, majd én is neki álltam enni. Miután befejeztük leraktam az asztalra és Lia felé fordultam.-Na Rivera készen állsz?
-Igen, teljes mértékben- mosolygott rám szelíden, majd felállt. Izgatott volt, nagyon érdekelte minden dolog, ha akartam se tudtam volna kizárni a fejemből a gondolatait. Kivezettem a felszínre ahol hunyorogni kezdett a naptól.
-Majd megszokod- mondtam neki, ő pedig csak vigyorgott, mint egy kisgyerek, akinek cukorkát adtak. Átvezettem a raktár felé, ahol a zászlókat, és minden egyéb fegyvert tartottuk. Mindent elmeséltem a történetéről a jelképeknek, a fegyvereknek, majd átvezettem az építőműhelybe, ahol ekkor is folyt a munka.Az emberek kedvesen köszöntöttek minket és dolgoztak tovább.  Lia ámultan bámulta a készülő tárgyakat és gondolataiban ő is segít nekik elkészíteni őket.
-Neked más dolgod lesz-mosolyogtam rá, mire kicsit mintha elszontyolódott volna.-Csak nem gondolod, hogy egy ilyen súlyos sérülés után hagyom, hogy fizikai munkát végezz?
-Strapabíró vagyok-állította elpirulva.
-Abban nem kételkedem- válaszoltam gondolatait keresve, amelyek elárulták, hogy még nem törődött bele. Sóhajtottam egyet majd tovább tereltem. A végén elértünk a gyógyítósátorhoz, ahol terveztem, hogy a továbbiakban dolgozni fog.
-Itt fogsz dolgozni- mondtam neki, mire rám nézett.
-Nem tudok gyógyítani- felelte.
-Csak segítesz a nővéreknek. Adod a gyógyszereket, átadsz üzeneteket, ilyesmi- feleltem.- A fő feladatod úgyis más lesz.
-Más? Mi?-kérdezte hirtelen.
-Még nem tudom. Az csak később derül ki.
-Ezt hogy érted?
-Rivera...már mondtam neked mit hordoz ez a név- mondtam kissé idegesen.
-Persze, igen- mondta, majd elmerült gondolataiban.
-Addig is itt segítesz, jó?-kérdeztem megenyhülve.
-Jó-felelte, majd elmosolyodott.-De majd egyszer lent is segíthetek, ugye?- szemében sóvárgó fény játszott, amin nevetnem kellett.
-Majd egyszer, ha tökéletes fizikai állapotban leszel.
-Akkor gyúrok rá-felelte magabiztosan, én pedig magamhoz öleltem.
-Menj dolgozni Rivera- suttogtam a hajába, majd útnak eresztettem és mentem segíteni a többi dolgozónak.

Lia
Néztem ahogy elsétál, majd beléptem a sátorba, ahol Lexi össze-vissza rohangált pár nővérrel a nyomában.
-Áh megjöttél- közölte kimérten, majd végig nézett rajtam egy pillanatra.-Rivera- mondta fagyosan, majd ment is tovább.-Jake lesz a gyógyító akihez be leszel osztva. Jake bemutatom a Riverát- szólt egy fekete hajú orvosnak, aki kedvesen mosolygott rám.
-Üdvözöllek- bólintott. Én is bólintottam, majd vártam a további utasításokat.
-Rivera még egy percet kérünk amíg befejezzük a napi szemlét- folytatta a monológját Lexi.-Addig is menj be a többi segítőhöz.
Amint ezt kimondta én már sprinteltem is be a többiekhez, akik lágyan mosolyogtak felém.
-Nara -nyújtotta az egyik a kezét. Megszorítottam, majd leültem mellé.-Mindjárt végeznek-mondta tovább, csak úgy magának.
-Ted vagyok- nézett felém egy szőkés-barna hajú srác.
-Lia- mosolyogtam felé.- De mindenki a vezetéknevemen szólít itt... bár jobban szeretném ha te nem tennéd.
-Mert mi az?-kérdezte.
-Rivera- feleltem mire leesett az álla.
-Szóval te vagy az akiről mindenki beszél- nézett rám komolyan.
-Valószínű..-suttogtam zavaromban.
-Milyen érzés?-kérdezte az egyik hosszú, fekete hajú.
-Mi?-értetlenkedtem.
-Tudod te-mérgesedett fel.
-Ó, hát az.. semmi különleges-mondtam zavartan.
-Mitől is vagy te más?-kérdezte ámulva egy barna hajú lány.
-Nem tudom- sütöttem le a szemem, feszengtem. Belépett az orvos csoport én pedig örömmel vetődtem a Jake-nek elnevezett orvoshoz.
-Rivera! Gyere velem -mutatott rám, majd a fekete hajú sráccal együtt elindultunk utána.
-Mellesleg Zed vagyok- nyújtott kezet az igen goromba srác.
-Örülök-erőltettem mosolyt, majd Jaket kezdtem el bámulni, mert az elkezdte bemutatni a gyógyszereket, sebészeti eszközöket, amiket majd átkell adnunk neki. Miután befejezte bement a műtőbe segíteni egy műtéten, minket együtt hagyva a sráccal.
-Kezdjünk neki a gyógyszerezésnek- szólt halkan, majd elmentünk a gyógyszerek felé.-Ezt vidd az egyeshez és add oda neki, ő magától lenyeli, majd gyere vissza és ezt itt vidd a hatoshoz...azt majd megmutatom hogyan kell, a többit majd később.
-Okés- válaszoltam, majd felkaptam a 3 gyógyszeres dobozt és egy pohár vizet, majd odasétáltam az egyeshez, aki kedvesen méregetett engem.
-Új lány?-nyöszörögte az asszony, mire suttogtam egy igent. Lekaptam a gyógyszeres kupakokat és az egyikből kettőt, a többiből egy szemet vettem ki, majd átnyújtottam a betegnek.-Köszönöm-felelte kedvesen, majd lenyelte a gyógyszereit. Átvettem az üres poharat és visszasétáltam, majd megvártam Zedet.
-Ezt fogd meg, én meg ezt hozom- mutatott egy óriási tűre. Oda sétáltunk a 6-oshoz, aki elég rossz állapotban volt. Beraktam a szájába a tablettát és löttyintettem még hozzá egy kis vizet is, aztán ő lenyelte, de nem igazán tudta mit csinál.
-Szegény-suttogtam.
-Aha..az. Van nála rosszabb eset is- felelte Zed unottan, majd lekötötte a beteg kezeit.-Töltsd meg a tűt ezzel a folyadékkal- mutatott egy fekete anyagra, amit azonnal fel is szippantottam a hatalmas tűvel.-Most fogd le a jobb karját, amíg én beleszúrom ezt- fojtatta majd a szúrásra felkészülve beállt a 6-os mellé. Jó erősen megfogtam a beteg kezét, ő pedig beoltotta az anyagot. A betegünk egy ideig mintha görcsöt kapott volna, majd elernyedt.-Rendben, gyere- indult el a mosdó felé.-Ezt mosd le, addig beadok pár gyógyszert-aztán már el is tűnt. Kezembe vettem a tűt és beáztattam a tisztító folyadékba. Rendesen kimostam kívül-belül aztán vissza szállingóztam a segítőhöz.
-Elkészültem-szóltam halkan, mire rám nézett és elvette az éles tárgyat.
-Remek, most hozd ezt utánam és ha lehet akkor ne ijedj meg- mosolygott.
-Jó- mondtam miközben elkezdtem félni. Hosszú sorokon mentünk keresztül a 34-es betegig, aki olyan rossz állapotban volt, hogy tényleg megrémültem.-Te jóságos atyaég-tört ki belőlem, és éreztem ahogy Zed elvigyorodik.
-Nyugi, nem harap- nézett rám, aztán elvette cserekötéseket és átcserélte a betegünk használt kötéseit.-Segítesz?- emelte rám a tekintetét, mire leraktam egy székre a többi dolgot és együtt kötöttük át a felismerhetetlenségig eltorzult személy sebeit.
-Basszus nagyon vérzik- mondtam, mikor az új kötés átázott.
-Elfog vérezni- vált halálsápadttá Zed.-Gyorsan kösd el a vérzést-utasított, mire én próbálkoztam vele, utána átvette és ő próbálta.-A francba-ordította, amikor a pittyegést egy hosszú sípolássá változott.-Meghalt-közölte halkan.
-Nem-feleltem döbbenten.-Nem...az nem lehet-léptem az elvben halott személy fölé. Hirtelen késztetést éreztem, hogy megérintsem a szívét, így ezt is tettem. "Nem halhatott meg, élnie kell"-gondoltam egymás után többször is.
-Meggyógyul... MEGGYÓGYUL! ÉLNIE KELL!- csak akkor jöttem rá, hogy ordítok, mikor már kimondtam a szavakat. Hirtelen kékes fény borított be mindkettőnket és Zed halk nyögése hallatszódott valahonnan messziről. Kimerítőnek éreztem azt, hogy a kezem a beteg mellkasán van, de nem vettem le róla, valamilyen erő hozzáfűzött.-Meggyógyul-suttogtam utoljára, majd csak homályos foltként észleltem a közeledő földet, aztán elsötétült a világ.

Andy
Csak ültem a templomban és próbáltam nem Liára, hanem mások gondolatára összpontosítani, amikor egy üvöltés zengett át az agyamon...azaz sokszor hallottam 2 mondatot kiabálni.
"MEGGYÓGYUL! ÉLNIE KELL!" üvöltötte Lia az agyamban. Mi a fene történt?-pattantak fel a szemeim. Azonnal én is felálltam és sebesen szaladtam a gyógyítósátor felé. 10 perc elteltével már a döbbent arcú Lexivel találtam szemben magam.
-Mi a fene történt?-kérdeztem idegesen, mire az egyik ágyon fekvő Liára mutatott, nem volt eszméleténél. Mellé rohantam, végig simítottam az arcát, majd kérdőn Lexire néztem.
-Andy...ő... Nem is tudom pontosan mi történt...én arra jöttem ki, hogy...Lia a földön fekszik ájultan és...Zed pedig ijedten ül mellette.
-MI TÖRTÉNT?-ordítottam el magam, mire Zed lépett elém.
-Én... Vagyis mi épp elláttuk a beteget-kezdte félősen, mert látta, hogy szikrázik a szemem.- Aztán...nem állt el a vérzése a betegnek...és...meghalt, de aztán Lia szeme világítani kezdett ...
-Neked Rivera- mordultam közbe.
-Értem..őő..És megérintette a 34-est. Aztán én elestem, mert mindketten kéken kezdtek ragyogni és megemelkedtek a földről. Repültek...vagy ilyesmi és egy ideig Rivera szavakat mormogott, aztán azt ordította, hogy: "Meggyógyul, élnie kell!" és szépen lassan visszaereszkedtek a földre, Rivera pedig elájult, el kellett kapnom-fejezte be, mire mindannyian döbbenten bámultunk rá.
-És...a beteg?-kérdetem, mire a maga mellett álló emberre mutatott, aki tökéletes egészségnek örvendett.
-Az nem lehet -suttogta Lexi.-Andy?
-Én sem tudom... Hatalmas ereje van...-suttogtam halkan. Mindenki csöndben állt, aztán nyöszörgést hallottam.-Rivera?-kérdeztem, mire az válaszolt.
-Andy?-kérdezte elgyötörten, majd felült.-Itt meg mi van? Miért néztek rám? Mi történt?-kérdezgette.
-Éppen most támasztottál fel egy halottat- mondta Zed, mire Lia ránézett.
-Mi..? Én...azt nem...vagyis hát...nem tudtam mit csinálok-motyogta maga elé.
-Köszönöm-szólt közbe a feltámasztott ember, majd átölelte a lányt.
-Igazán nincs mit -felelte az zavartan.-Viszont borzalmasan fáradt vagyok... és szédülök- mondta a csendnél alig hangosabban, majd felállt.
-Lemegyünk és alszol egyet-jelentettem ki.- Ti térjetek vissza a mindennapi dolgaitokhoz- parancsoltam, mire azok felocsúdva a történtekből neki álltak visszagaloppozni a dolgaikhoz.-Jake te gyere velem.
-Jövök-felelte amaz és mellém lépett. Lia után haladtunk egy kicsivel, aki döcögve ment lefele a szobájába.
-Te egy vagy az ötökből... Úgy gondolod, hogy ez segíthet a gyógyítósátorotoknak?
-Andy... ezzel rengeteg embert megmenthetünk..főleg ha nem lenne ilyen fáradtságos számára és úgy gondolom mindenképp szükség van rá itt.
-Szerinted ezt lehet máshol is használni?
-Mármint őt? Ő nem egy fegyver... ő csak erősebbé tehet, de nem használhatod fegyvernek.
-Nem is úgy értem... szerinted mit tud még ezen kívül? Például a fegyverek készítésénél...
-Nem tudom... nem is tudhatom... ezt még ő se tudhatja.
-Igaz, bocsáss meg csak...
-Felkavart.
-Igen.
-Nyugi, semmi baja nem lesz-mosolygott rám, mire értetlenkedve néztem rá.
-Miről...?
-Félted őt.
-Aha, lehet. Kedves lány- motyogtam zavartan mire Jake felnevetett, aztán visszament a sátorba én pedig Liához léptem. - Jól vagy?-kérdeztem aggódva.
-Aha megvagyok- mondta fáradtan, majd beléptünk a szobájába. Lassan lefeküdt az ágyába, majd elmosolyodott, amint mellé ültem. Végig simítottam puha bőrén, mire lecsukta a szemeit. Megérintettem a csuklóját, majd a tenyerét és végül az ujjaink találkoztak, ő pedig kábult állapotban összekulcsolta azokat. Nagy szemekkel néztem, ahogy lehúz maga mellé, majd elmerül az álmaiban. Ujjaival szorosan fogta az enyémeket és csukott szeme alatt már nem ebben a világban járt. Elmélyülten néztem arcát, azokat a tökéletes vonásokat, amelyek pár hete még azt sugározták, hogy nem marad életben. Percekig bámultam őt, majd egy puszit nyomtam a homlokára és kihúztam az ujjaim az övéi közül és visszatámolyogtam a saját szobámba és ráfeküdtem az ágynak elnevezett matracra és mosolyogva gondoltam Lia nevetésére, majd elnyomott az álom engem is.