Robbanás a föld alatt

Lia
*Reggel*
-Ébresztő- hallatszódott Andy hangja a távolból.
-Te hogy tudsz ilyen korán felkelni?-ásitoztam, miközben Andy vigyorgó arcát bámultam. Átadta a reggelim majd leült mellém.
-Engem mindig egy órával előbb keltenek- mondta, majd neki láttunk az evésnek.-Tudod a tegnapi dolog után úgy gondolom, hogy egy ideig veletek leszek.
-A gyógyítósátorban? -csodálkoztam.
-Igen, ott. A többiek tudnak nélkülem is dolgozni és borzalmasan érdekel, hogy mi történt tegnap- mosolygott lágyan, majd elvette az üres tányérom és lerakta a szekrényre. Elszaladtam lefürödni, mert tegnap nem tudtam a kimerültségtől és fogat is mostam, majd hipertempóban vágtattam ki a fürdőszobából.
-Jössz?-emelte fel a szemöldökét.
-Megyek- vigyorogtam és felálltam, aztán együtt kivágtattunk a föld alól. Elértünk a gyógyítósátorhoz, ahol Lexáék már neki álltak a betegek megfigyelésének.
-Megérkeztél...Andy?-nézett a mellettem álló vezérre Lexa.
-Maradok-bólintott komolyan a máskor vicces természetű vezér. Bementünk a segítőkhöz és vártuk, hogy Lexáék végezzenek. Senki nem szólalt, zaj is csak addig hallatszódott, amíg Andy átölelt fél karral. 10 percet se kellett várnunk mire beléptek az orvosok és mindenkit elküldtek a dolgára.
-Rivera te velünk jössz-jelentette ki Jake és mi Andyvel követtük az orvoscsoportot a műtőbe. A műtőasztalon egy beteg feküdt, aki láthatólag nem volt túl rossz állapotban, viszont a lába el volt törve.
-Most mutasd meg mit tettél tegnap-mondta Lexa hozzá képest kedvesen, mire én tanácstalanul Andyre néztem, aki bátorítón mosolygott felém.
-Menni fog-suttogta a fülembe, én pedig előre léptem egyet és koncentrálni próbáltam. Tekintetemet a sérült lábra vetettem és erősen gondoltam arra, hogy meggyógyul a személy. Pár perces komoly szugerálás után megéreztem azt a vonzó erőt, amit a tegnapi hulla megérintésekor is és kezem lassan hozzáért a beteg lábához."Megfog gyógyulni"visszhangoztak a fejembe a gondolatok.
-Megfog gyógyulni- suttogtam magam elé, mire megjelent a kék fény és már kisebb erőfeszítéssel, mint tegnap, de sikerült meggyógyítanom a beteget. Becsuktam a szemem, közben éreztem, hogy a lábam visszaér a földre, pedig észre sem vettem, hogy felemelkedtem. Lassan elhagyott az erőm, így megtámaszkodtam az ágyban.
-Rivera- suttogta valaki a fülembe én pedig kinyitottam a szemem és Andy ölelő karjait éreztem magamon.-Minden rendben?-kérdezte valamivel hangosabban, én pedig szédülten bólintottam. A kínos helyzet után egy másodperc alatt elengedett én pedig a döbbent orvosokkal álltam szemben.
-Ez lehetetlen- mondta Lexa és mellém lépett.-Hogy csinálod?-nézett szúrós szemivel az enyémekbe, én pedig szótlanul álltam egy ideig.
-Nem tudom- feleltem.- Csak arra gondolok, hogy meggyógyul.
-Lexa... Ő a Rivera...a Remény erejét használja, a Nap erejét-szólt közbe Andy.
-Azt mondod összefügg a nap azzal amit tesz? Akkor kirakom a betegeket a napra- mondta Lexa gúnyosan, miközben még mindig kutakodott a tekintetemben.
-Ne mondj ilyet- sziszegte Andy.- Te is tudod, hogy mit írt....
-Igen tudom- csattant fel az orvosnő és Andyt kezdte vészesen bámulni.- Csak azt nem értem, hogy erre, hogy lehet képes.
-Tudod van aki többre képes, mint hinnéd- mondta Andy sötéten, mire az orvosnő sértődötten kiviharzott.
-E-ez mi volt?-kérdeztem dadogva, mire ő megrázta a fejét és kiment a sátorból.
Még aznap 3 beteget gyógyítottam meg, ami igen nagy erőfeszítést igényelt felőlem...

Andy
Amint kiléptem a sátorból, minden szó nélkül otthagyva Liát, azonnal a templom felé vettem az utam. Mérges voltam Lexára, amiért ilyet mondott, amiért semmibe veszi a Rivera erejét, és amiért nem tudja elfogadni, hogy Rivera jobb gyógyító mint ő. Beértem a templomba és levetettem magam a megszokott helyemre és elmélyedtem mások gondolataiban, ettől egy kicsit sikerült lehiggadnom. nem túl sokat tudtam meg ezért neki álltam tovább olvasni a könyvet. Sok érdekes információval lettem gazdagabb, ami jól jöhet a taktikázában, esetleg a fegyverek készítésénél, aztán lapozgatni kezdtem és  megakadt a pillantásom egy képen ami engem ábrázolt. A képen egy test mellett ülök, nem éppen boldog hangulatban. Sajnos nem tudtam kivenni, hogy ki lehet a halott, mert épp hadiöltözékben volt, de felkeltette az érdeklődésem, így elolvastam a hozzátartozó sorokat. Agyam már automatikusan lefordította az ónyelvet így könnyedén olvastam el.
"A vezér nem hiszi, hogy bármi rossz történhet, hisz a remény hal meg utoljára...
De nem teszi meg így meghal az aki számára a legfontosabb volt ezen a világon."
"Tessék? Hogy mi? Ki fog meghalni? Miért?"
Tovább lapozgattam, de nem volt több szó írva erről, mert ez a végén volt a könyvnek, így a befejezés elmaradt.
"Ki az aki számomra a legfontosabb? Lexa? Az ötökből valaki? Nara? Az anyám, aki már most is elég rossz állapotban van? KI LEHET AZ?
Egyáltalán... egy vezérnek nem lehet senki sem olyan fontos. Egy vezérnek mindig tudatosnak kell maradnia és egy ilyen dolog valószínűleg elterelné a figyelmem. Mostantól nem lehet számomra senki sem olyan fontos"
gondolataim elsöpörtek, így elég későn értem a gyógyítósátorhoz vissza, s Lia addigra már elment vissza. Lassan lépkedtem lefelé az úton, miközben gondolataim szám a csillagokat verték. Benéztem hozzá, de a kimerültségtől már elnyúlt az "ágyon", így én is beléptem a szobámba és nagy álmatlanságomban forgolódtam a matracon.

*Reggel*
-Halihó- valaki a fülembe suttogott. Megremegtem a hangtól, valami csodálatos érzésem lett, amitől mosolyognom kellett. Boldogan mormogtam egyet, mire újra megszólalt a hang.- Ébredj már -nevetett valaki, valami csodálatos nevetéssel. Kinyitottam a szememet és magam előtt láttam a vigyorgó Liát.- Ma én keltem előbb- közölte, majd a kezembe nyomta a reggelim.
-A francba, elaludtam-nyöszörögtem.
-El bizony- mondta büszkén, miközben figyelte, ahogy magamba tömöm a kaját. Miután befejeztem nyomtam cserébe egy puszit az arcára (amibe láthatólag belepirult), majd felálltam.
-Akkor menjünk-segítettem fel, majd kisétáltunk a föld alól. Ő a gyógyítósátor felé vette az irányt én pedig a többiekhez mentem segíteni. Egy fél napi dolgozás után megebédeltem, majd beültem a templomba és az emberek gondolatait hallgattam...

Lia
Ma is ugyanolyan napom volt. Ma már 5 embert tudtam meggyógyítani, de aztán minden erőmnek annyi, szinte hullának éreztem magamat a fáradtságtól, amivel kiléptem az esti órákban a sátorból. Andy mosolyogva várt kint, majd segített levánszorogni a szobámhoz.
-Jó éjt- mondta miközben az arcomra nyomott egy puszit.
Az elkövetkezendő 2 nap is így telt, majd végre újabb feladatot kaptam, bár nem Andytől.
-Ma neked kell elmenned kiszabadítani embereket -közölte velem egy Ashley nevezetű hosszú, fekete hajú ember, aki segített felvenni a hadiöltözéket. -Veled lesz Marcus és Sam is, majd segítenek- fojtatta, miközben a maszkot illesztette a fejemre.- Ne feledd, hogy ők már gyakorlottak.
-Oké- feleltem idegesen.
-Nyugi, ezen mindenkinek át kell egyszer esnie- mosolygott kedvesen, majd elküldött a 2 fiúval. Meglepően gyorsan rohantunk át az egyik kősivatagon, egy óra alatt oda értünk az óriási kapuk latókörébe.
-Nem sejtik, hogy itt vagyunk, így valószínűleg később jönnek rá, hogy itt vagyunk- közölte Sam.- Te gyere mindig velem.
-Értem- mondtam a száguldó szélbe, reméltem hogy meghallotta a beleegyezésem. Marcus beállt a hatalmas kapu elé, majd belecsapott a földbe, s mint valami földrengés úgy rezgett meg a föld.
-Nyugi, alapból ő sem tud ilyeneket, csak CC átadta az ereje egy részét- közölte Sam miközben már bent rohantunk kiszabadítani a foglyokat.
-Kicsit ijesztő volt-mondtam neki, de ő csak nevetett. Hirtelen borzalmas érzés fogott el, ő pedig kezembe nyomta a leesett nyakláncomat. Máris sokkal jobb lett és hálásan pislogtam felé.
-Ne hagyd el!- mondta komolyan én pedig felkötöttem az övemre a BVB csillagot. Vagy 15 embert segítettünk ki a kapun amikor megjelent 3 őr. Hosszú fekete csuklyájuk volt, arcuk nem látszódott, kezükben egy hosszú bot volt.
-Most -ordította Sam és mi ketten elő vettük a medálunkat, Marcus pedig ismét belecsapott a földbe. Az őrök azonnal eltűntek, mi pedig már szaladtunk vissza a táborba, bár jóval lassabban, mert embereket is kellett szállítani, még úgy is, hogy a legtöbbjük egész jó fizikai állapotban volt. Fáradtan érkeztünk meg a gyógyítósátorba, ahol Ashley és Lexa, meg pár gyógyító várt minket kitörő örömmel. Ashley mosolyogva lépett felém.
-Ügyes voltál-közölte, majd segített megfosztani a testemet a hadiruháktól.
-Jóval többet hoztunk el, mint máskor. mosolygott rám Marcus.-Erőt adott nekünk a csajszi, máskor is jöhet- kacsintott felém.
-Rivera -suttogta maga elé Ashley, majd mosolyogva beterelt a föld alatti szobámba.-Pihend ki magad- szólt, majd elment mellettem. Boldogan léptem be a szobámba, és rávetettem magam az ágyam szélére. Becsuktam a szemem és próbáltam picit pihenni. Valószínűleg elaludtam, mert arra keltem fel, hogy valami óriási robbanást hallok.
-Mi a..?-kérdeztem ijedten, majd felálltam. Újabb robbanások, már közelebbről és sikoltások százai. Alig mertem mozdulni, de már mindegy lett volna, mert valami betalált a fölöttem lévő földbe, azt beomlasztva, így csak annyira volt időm, hogy magam felé emeljem a kezemet, aztán beterített egy adag föld és minden ami benne volt.

Andy
A szobámban ültem és épp azon gondolkoztam, hogy Ashley-nek elment-e a józan esze, hogy elküldte Riverát embereket kiszabadítani, amikor tudja, hogy neki nem eshet bántódása. Ő persze hárította : "Mindenkinek túl kell esnie ezen, te is tudod" hangzott a válasz, ami még mindig ott kószált a fejemben. Dühös voltam rá és aggódtam is Lia miatt. Egyik pillanatban óriási zajt hallottam kintről és ordibálások, sikoltások százait. Azonnal felpattantam és kirohantam a folyosóra. Valahonnan füst jött, így azt követve eljutottam az egyik beomlott szobához, ahol síró embereket találtam és a holtra vált CC-t kezében egy hullával.
-Marcus-suttogta, miközben a többiek elrohantak mögötte.- Megölték a testvéremet.
-CC... én sajnálom-léptem oda hozzá, majd végig simítottam Marcus arcán.- És ha Rivera megpróbálná...?-kérdeztem, de ő csak nézte az elhunyt testvérét, miközben a szemébe könnyek gyűltek.
-A másik fazont is csak azért tudta megmenteni, mert még visszahozható helyzetben volt...ő már..-mondta, miközben a hangja akadozott. Hirtelen újabb robbanásra lettünk figyelmesek.
-Vidd ki Marcust- üvöltöttem neki a porfelhőn keresztül, majd felsegítettem pár elesett, sérült embert. Sam szobája volt a célpont, de ő addigra már kimenekült..először Marcus, aztán Sam...akik ma mentették az embereket...Lia?!
A gondolat lefagyasztotta az agyamat és idegesen kezdtem szaladni Lia szobája felé, de akkor megtörtént...a 3. robbanás. Az óriási erő akkorát lökött rajtam, hogy neki estem a falnak.
-NEEEE-ordítottam, miközben köhögve próbáltam felülni. Ashley közelített felém, majd felemelt.
-Még van esélye- mondta, majd magával húzott be, a szétroncsolódott szobába. A por és a füst keveréke fogadott minket, és azonnal megláttam Lia ájult arcát a lehullott plafon maradványai közt. Gyorsan mellé szaladtunk, majd megnéztem a pulzusát: élt. Nyugodtabban emeltem ki testét a maradványok közül, majd a kezemben fogva kivittem a föld alól.
-Nem úgy látom mintha nagy baja lenne- vizsgálta meg Jake.-Borzalmas nagy mázlija volt.
-Hála égnek- tört ki belőlem.- De van egy tégla- közöltem hirtelen.
-Tessék?-kérdezte Ashley.
-Maszk volt rajtuk... csak azt tudhatták, hogy valakik voltak, de azt nem, hogy kicsodák- mondtam halkan.-Azt pedig végképp honnan tudták volna, hogy hol van az illetők szobája?-kérdeztem, majd Ashley rémült képével találtam magam szemben.
-Mostantól titkosítjuk a támadásokat- csapott bele a legközelebbi ágyba. Borzalmasan ideges volt, mondhatni félelmetesen, közben köhögésre lettem figyelmes.
-Rivera!-fordultam a karcolásokkal teli lány felé.
-Te jó ég- köhögte, miközben rám hunyorgott.-Mi volt ez?
-Támadás... megtámadták azokat, akik betörtek.
-Óó...Igen?- mondta döbbenten.
-Jól vagy?-kérdeztem félre dobva a sok kérdésemet.
-Igen, egy kicsit mintha végig vágtak volna késekkel, de megvagyok- mosolygott fáradtan.
-Amint eltakarítottunk leviszlek- mondtam gyengéden, mire felnevetett.
-A beomlott szobába?
-Őő...nem. Oda már nem foglak tudni- tűnődtem.- Majd a sajátomba... úgyis 2 matrac van -vontam vállat.
-Köszönöm- motyogta zavartan. Pár órát kellett várnunk, amíg jelentették, hogy nagyjából eltisztították az összes koszt, a szobákat befalazták, amíg újakat nem építenek és mindenki térjen vissza oda ahonnan jött...már aki tud. Én felkaptam Liát és leszáguldottam vele a szobámba, majd ráfektette a matracra, majd kettéhúztam, így mindkettőnknek sajátja lett.
-Le kéne fürödnünk- suttogta kómásan, merthogy egy merő por volt,aztán rájöttem, hogy én is az vagyok.
-Majd holnap-mondtam. - Így a lábadra se tudsz állni.
-Dehogynem- ásította, majd elaludt. Nevetnem kellett, bár a helyzet cseppet sem volt vicces, aztán lefeküdtem a másik matracra és nehezen, de végül elaludtam.
*Másnap*
Reggel engem felkeltettek, de Liát hagytam aludni, hisz így amúgy sem tudna dolgozni. Lefürödtem, majd elmentem segíteni a szobák rendbehozásában amitől ugyancsak tiszta piszok lettem. Estefelé értem vissza a szobámba és meglepetésemre Lia még mindig aludt, ugyanúgy ahogy hagytam.
-Kelj fel álomszuszék- nevettem el magam, mert írtó aranyosan aludt. Nyöszörögve felült, majd lelapította felálló hajszálait.
-Mennyi az idő?-kérdezte kómás fejjel.
-Nemsokára esteledik- szóltam neki, miközben  mellé ültem. Rögtön elkerekedtek aranyszínű szemei, majd felpattant. Kicsit fájt a lába, de nem törődött vele, a törülközőjét felkapta és elindult a fürdőszoba felé
-Nem kellett volna dolgoznom?-nézett rám az ajtóból.
-Tele vagy karcolásokkal, és nagyon fáradt voltál, nekem meg nem volt szívem felébreszteni téged- motyogtam zavartan, ő pedig elmosolyodott.
-Szívesen dolgoztam volna- dudorászta miközben belépett a fürdőbe.
-Reggel nem ezt mondtad volna- kacagtam fel, mire neki is nevetnie kellett.
-Nem baj-makacskodott, majd magára zárta az ajtót. 10 perccel később meghallottam halk hangját.-Ömm... Andy?
-Mi az?-kérdeztem, mire kinyílt az ajtó és kilógott a feje és vizes fekete haja.
-Nincs hálóruhám- pirult el, mire a szekrényemhez léptem és kivettem egy bő felsőt és egy nadrágot, majd nyújtottam felé. Zavartan vette át, majd motyogott egy köszönöm-öt és visszasietett a fürdőbe. Elmosolyodtam, amint a ruhámban tért vissza hozzám, haját feltűzte, hogy megszáradjon, arca pedig teljesen vörös volt a pírfoltoktól. Gondolataiban éreztem, hogy eléggé zavarban van, de én csak mosolyogtam rá.
-És mit csináltál ma?-kérdezte miközben leült elém.
-Javítottuk a szobákat- feleltem. - Megmaradt pár ruhád, csak le kell őket mosni. Holnapra meg lesznek.
-Értem és köszönöm- mondta még mindig rózsaszín arccal.
-És te hogy érzed magad?-kérdeztem, mire felnézett rám.
-Mindig ezt kérdezed- mondta nagy szemeivel engem pásztázva. Gondolatai zavarosak voltak, nem igazán tudtam belőle bármit is kivenni.
-Igen - feleltem, s most már én voltam zavarban.
-Miért?- kíváncsiskodott.
-Hát...nem tudom... érdekel- vallottam be, mire egy halvány mosoly jelent meg a szája sarkában.
-Pedig olvasol a gondolataimban.
-Néha elég zavaros- fürkésztem a tekintetét. Hirtelen lángolni kezdett az arca, de nem értettem mitől.-Mi az?-nevettem fel.
-Semmi- mondta csak úgy maga elé, nem nézett rám. Elég közel volt, hogy elérjem, így megérintettem az állát és felemeltem a fejét.

Lia
Puha ujjaitól bizseregni kezdtem, gondolataim nem találtak helyet maguknak, csak úgy jöttek-mentek, mint mindig amikor rá kell néznem. Dave óta senki iránt nem éreztem ilyet, az ő emléke azóta is fáj. Kezem magától felemelkedett és megérintettem azt a kezét amelyet az arcomhoz érintette. Hirtelen elkerekedett a szeme és felállt a helyéről, egyenesen a fürdőszobájába. Magával vitte a türijét és egy csomó ideig bent tartózkodott, én pedig tartottam attól, hogy megbántottam valamivel. Lefeküdtem a matracra és a fal felé fordultam, s lecsuktam a szemem, bár bőgni volt kedvem, magam se tudtam miért. 10-15 perc telt el, amikor hallottam, hogy Andy kiléptet a fürdőből.
-Ébren vagy?- kérdezte, de én nem bírtam megszólalni. Nem beszélt, csak lefeküdt a másik matracra ami alig volt 10 centire az enyémtől. Nem bírtam ki, eleredtek a könnyeim, csendesen folydogáltak le az arcomon. Gondolataim még mindig 100asával cikáztak a fejemben és amíg nem azzal törődtem, hogy elrejtsem sírásom véletlenül kieresztettem pár hüppögő hangot. Amint erre rájöttem, hirtelen ölelő karok fontak körbe én pedig már ha akartam se tudtam volna elrejteni sírásom.
-Hé-hallottam mély hangját, miközben magához húzott.-Semmi baj, jó? Nincs semmi baj- szólt halkan a fülembe, amitől végigremegett az egész testem. Lassan felemelkedtem és megtöröltem a szememet. Ő is felült, majd letörölte azt a kóborló könnyet amely még végigcsorgott az arcomon. Szerettem volna, ha megérint, de ennél többet nem tett, csak gyötrődve nézte az arcomat.
-Dave miatt?-kérdezte. Valószínűleg ennyit tudott kivenni a gondolataimból. Megráztam a fejemet és csak bámultam gyönyörű kék szemeibe.
-Rosszat tettem?-kérdeztem, mire rajta állt a fejrázás.
-Az a baj, hogy szeretnék olyat tenni ami rossz- mondta lehunyt szemmel én pedig értetlenkedve néztem rá.
-Mit?-kérdeztem döbbenten. Egy ideig nem szólt majd belenézett a szemeimbe és nehezen, de végül megszólalt.
-Megcsókolni téged- mondta, én pedig lesokkoltam.
-Az miért baj?-kérdeztem felocsúdva, halkan. Csak nézett engem, mint valami bolondot, de nem szólalt.- Szólj már- kérleltem.
-Mert nem lehet- felelte.
-De miért?-kérdeztem, mire újra lecsukta a szemét.
-Mert a könyv...azt írja, hogy...aki fontos lesz a vezérnek...az meghal- felelte, én pedig lefagytam.
-Én fontos vagyok neked?-kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
-Látod? Nem azt fogtad fel, ami igazán fontos az egészből!-csattant fel. Nem érdekelt, csak azt akartam, hogy kimondja.
-Szóval fontos vagyok?- kérdeztem újra, mire erőlködve rám pillantott, arcán láttam a fájdalmat, amint kimondja.
-Igen- felelte.
-Akkor már tök mindegy mit csinálsz- jelentettem ki könnyekkel a szememben.- Nem azt írja, hogy az hal meg akit megcsókolsz, hanem az aki fontos neked. És te is fontos vagy számomra, én pedig szeretnék boldogan meghalni, ha muszáj -jelentettem ki, mire ő elborzadva bámult engem.
- Nem hagyhatom, hogy megtörténjen- felelte zaklatottan. Arcomon csorogtak a könnyek és Andy nyakába vetettem magam, aki erősen magához szorított- Nem hagyhatom, érted?-ismételte magát, én pedig csak zokogtam a vállán és beszívtam édes illatát. Miután kissé lenyugodtam hátrább húzódtam és hagytam, hogy letörölje a könnyeket.
-Kérlek- mondtam. Én nem bírtam, nem voltam elég erős, nekem szükségem volt rá. Ő meggyötörten nézett rám, hadakozott magával, majd még mindig vívódva közelített felém. Szívem gyorsabban vert, kezem saját útjukat járták, fel, Andy nyaka köré, míg ő már csak centikre volt az arcomtól. Puha kezeivel végig simított az arcomon, majd kezei közé fogva tartotta és ajkait lágyan az enyémnek nyomta. Egész testem örömben táncolt, éreztem a megállíthatatlan vágyat, amit  édes ajkai keltettek bennem. Már félig megadóan tört utat magának a nyelve a számban és egyre hevesebben csókolt. Percekig éreztem ezt a felemelő érzést amit ő okozott nekem, de utána sem akart alább hagyni. Hátradöntött és fölém helyezkedett, miközben ajkaimat harapdálta gyengéden. Egyik kezével beletúrt a hajamba, másikkal pedig még mindig arcomon tartotta.
-Megőrjítesz- suttogta csatánkba, én pedig hátára tereltem kezeim.
-Hát még te engem-válaszoltam egy lehelettel, amíg ő a nyakamra tapasztotta nedves ajkait. Lassan haladt felfelé, az állam vonaláig, amit egy lágy csókkal ejtett őrületbe.
-Akarlak- nyüszítette, miközben szemei az enyémeket pásztázták. Kisimított egy kósza tincset az arcomból.- Nem lehet- fojtatta kínlódva, majd egy lassú puszit nyomott az arcomra és leszállt rólam.
-Kérlek- nyögtem a vágytól eltorzulva, de ő megrázta a fejét. Összetolta a matracokat, és egymással szembe feküdtünk.
-Lia -suttogta pár centire az arcomtól, és rájöttem, hogy már régóta nem a keresztnevemen szólít. Magához húzott, majd kezeivel ismét az arcomat kereste, amíg én a vállába kapaszkodtam. Ajkaink összeforrtak és újabb csodálatos érzéssorozatot készítettek bennem. A csodálatos csók után belefúrtam az arcom a mellkasába, majd lecsuktam a szemem és álomba merültem...